A Biofitt egészségtár felkérésére -ezt megelőzően- belevetettem magam a témába és hosszas utánajárást követően írtam két cikket a kollagén szervezetünkre gyakorolt hatásairól, valamint arról, hogy milyen formában lehet hozzájutni ehhez a modern csodaszerhez a szépségápolási és egészségmegőrzési piacon. A tudományos értekezések olvasása és a cikkek megírása közben azon kaptam magam, hogy legszívesebben azonnal megrendelném és – némi túlzással – literszám innám és kenném magamra én is ezt a csodálatos nedűt. Így végül úgy döntöttünk bátorkodunk megkérdezni, hogy mit szólnának, ha magunkra vállalnánk a laboratóriumi majom szerepét és saját bőrünkön próbálnánk ki a kollagén kedvező hatásait.

Nagyon készségesek voltak és minden késlekedés nélkül azonnal meg is kaptuk a magunkét: 0,5 l-es folyékony kollagén ital formájában, kolleganőm – Gabi – a folyékony szarvasmarhából hidrolizálás útján előállított italt, én pedig a halból kivont szintén folyékony, iható változatot, aminek nagyon örültünk, hiszen ez a változat a könnyebben felszívódó változat az összes jelenleg kapható közül.

A kollagén fogyasztását nagyon egyszerű beépíteni a napi rutinba: én alapvetően úgy kezdem a reggelt, hogy az indító kávé és reggeli 0,5l víz mellé étkezés előtt kipakolom az aznapi vitamin betevőmet: C- és D Vitamin, vas, magnézium, multi. Most ezt toldottam meg a 25ml (mércés kupakot a csomagolás tartalmazza) tengeri kollagénnel, és elvettem a multit, hiszen nemcsak kollagén van a tubusban, hanem számos más vitamin is (hialuronsav, biotin, réz C- és B-vitamin),. Főleg C-vitamin, ami azért nagyon fontos, mert erre szükség van a kollagén felszívódásához. Így akkor sem kell aggódnotok, ha ti nem szeretnétek külön magatoknak vitamin csomagot kiporciózni, mert a folyadék önmagában tartalmaz minden olyan földi jót, ami a megfelelő hasznosuláshoz szükséges.

Tapasztalatok:

Az első, felbontás után legszembetűnőbb (orrba), hogy ez a készítmény nem hivatott kiszolgálni az érzékeinket és nem egy színes-szagos termék, hiszen, ezt nem az illat- és ízélmény miatt fogyasztjuk, hanem, mert

1., szeretnénk visszanyerni bőrünk rugalmasságát

2., sokáig megőrizni ízületeink és csontjaink egészségét

3., mert szó szerint minden porcikánknak a javára válik.

Így nem okozott nagy meglepetést, hogy nincs kifejezetten jó illata, de azt sem lehetne mondani, hogy kifejezetten büdös, elég visszafogott neutrális a szaga és az íze egyaránt. Amit még fontos itt megjegyezni, az az, hogy én csak a kialakult szokásaim miatt és az egyszerűség kedvéért a reggelt választottam, ami nem mérvadó, mert a nap bármelyik órája alkalmas arra, hogy elfogyasszuk a kollagén koktélunkat (rázva, nem keverve :) ) így ha a ti napi rutinotok úgy diktálja és este van jobban időtök magatokkal foglalkozni vagy esetleg reggel elfelejtettétek meginni, nyugodtan pótolhatjátok bármikor, mikor az eszetekbe jut.

Annyira izgatott voltam a kúra kezdetén és rákészültem, hogy szinte már az első kupica kollagén legurítása után érezni véltem az áldásos hatását! De! Az illúziókat félretéve, körülbelül a harmadik vagy negyedik napon kezdtem el észrevenni magamon valamiféle pozitív hatást: egész fiatal korom óta küzdök porckopással és ennek következtében ízületi fájdalmakkal, mégis pár nap múlva felkelés után elkezdtem érezni, ahogy mérséklődik az egyébként jellemző recsegés-ropogás zaja a térdem és vállízületeim környékén.

Aztán pár nappal később jött a legelső feltűnő külső hatás, ami a kézfejemen volt érezhető: észrevehetően javult egy hét után a kézfej száraz, igénybevett, szomjas bőrének rugalmassága.

*30 éves kor felett nem meglepő, ha bőrünkön már érezzük, az elegendő mennyiségű alvás hiányát, ha túl sok stressz ér minket, ha túl sokat vesszük igénybe arcbőrünket erős sminkkel, napozással, szoláriummal … ezek mind-mind meglátszanak, ennélfogva a legelső és legszembetűnőbb hatás: a bőr regenerálódási idejének minimalizálása, azaz, ha éppen csak 5-6 órát aludtam, a következő napon akkor sem látszott nagyon fáradtnak a bőröm és ha elfelejtettem elegendő folyadékot inni az is kevésbé volt szembetűnő az arcomon.

Két hét használat után pedig a szemkörnyéki vízhiányos foltok is szépen feltöltődni látszottak és egy hónapos használat után már összetéveszthetetlenül enyhült a térd körüli fájdalom is, amitől korábban egy-egy hirtelen mozdulat után félve álltam fel, ugyanaz most nem okoz különösebb problémát vagy fájdalmat. Azt hiszem ezen a téren a legjelentősebb a javulás, sokkal mozgékonyabb vagyok és kevesebbet fáj a térdem, kevésbé érzékeny az időváltozásokra is.

A szemem körül eddig kialakult ráncok és szarkalábak javarészt maradtak, és azt szögezzük is le, hogy nincsenek olyan termékek, amiktől ezek örökre elmúlnának ezért csodát senki ne várjon, viszont a bőröm struktúrája jelentősen javult a kúra kezdete óta, az arcom sokkal hidratáltabb és sokkal kevesebb időre van szükség ahhoz, hogy kipihentek és élettel telinek látszon és egy-egy nehéz nap után regenerálódjon.

Valamint ahhoz, hogy a bőrünkön tartós és szembetűnő változást érjünk el, ajánlott a kúrát minimum 2-3 hónapig is folytatni, ugyanis ezek lassú folyamatok, amik nem egyik-napról a másikra történnek, de garantált eredményt ígérnek, akkor ha szorgalmasak vagyunk a kollagén bevitel pótlásában.