A bőrápolás szupersztárja, a sokoldalú retinol

A retinolt, közismertebb nevén az A-vitamint már-már egy természeti csodának tekintik a bőrápolásban. Hiszen, amit eredetileg a pattanások és az utánuk maradó foltok, hegek illetve pigementfoltok kezelésére alkalmaztak sikeresen a bőrgyógyászok - az mára már a tudatos bőrápolás, a ráncok és a bőr öregedési folyamatait lassító az anti-ageing kozmetika leghatásosabb eszközévé lépett elő.
Az olykor “a fiatalság elixírjeként” emlegetett retinol számos kiváló hatásával mára már valóban a legkeresettebb bőrápoló hatóanyagok egyike, a hűvösebb hónapokban előszeretettel alkalmazott globális megoldást nyújt szinte valamennyi bőrproblémára.
A kozmetikumokban jelenlévő, minőségi, mikrokapszulázott A-vitamin egyszerre hatásos a pattanásos bőr kezelése, a bőr tömörségének, feszességének, természetes ragyogásának helyreállítására, miközben még a ráncainkat is képes tompítani, a mélyebbeket pedig megelőzni.
Íme a retinol 5 legnagyszerűbb előnye a bőrödre nézve - de cikkünk végén arra is kitérünk, hogyan alkalmazd jól, hogy elkerüld a nemkívánatos mellékhatásait - mint a hámló, feszülő érzés és a bőrszárazság.
1. A retinol segít kiegyensúlyozni a bőrünk PH-ját, és szemmel láthatóan csökkenteni a pórusokat
A retinolt az 1970-es években kezdték el alkalmazni bőrgyógyászok a pattanásos, aknés bőrök kezelésére, azonban mára már a leginkább kutatott és a legtöbbet használt anti-ageing kozmetikai összetevő. Azáltal, hogy bőrünket saját kollagén termelésére serkenti, nem csak a ráncok és finom vonalak megjelenését minimalizálja, de segít beállítani a bőr vízháztartását, kiegyensúlyozni a bőr PH-ját, és csökkenteni a pórusok láthatóságát. A retinol - különösen más antioxidáns összetevőkkel és hidratáló aloe vera kivonattal és hialuronsavval kombinálva - élénkíti a vérkeringést, aminek köszönhetően élettelibb, egészségesebb lesz a bőrszínünk. Az egységes bőrszín persze köszönhető még a retinol pigementfolt-halványító képességének is. Ez a sok jó hatás pedig mindenképpen egy tisztább, frissebb, élettelibb és ragyogóbb bőrt eredményez.
2. A retinolnak köszönhetően bőröd rugalmasabb, simább, feszesebb lehet
A retinol a kollagén termelés ösztönzésével éri el a halványabb és mélyebb ráncok csökkenését. Antioxidáns vegyületei lassítják a már meglévő kollagén állomány lebomlását, mely a korral természetesen jár együtt. Ugyanakkor hámlasztó hatásával gyorsítja a bőr felső rétegének megújulását, és elősegíti a bőrünkben lévő fehérjék és vízmegkötő anyagok (pl. a hialuronsav) termelődését. A hidratáltabb, pumpáltabb bőr pedig feszesebb, ránctalanabb, fiatalosabb látványt nyújt.
3. A retinol csökkenti a pigmentfoltok, és az akne hegek láthatóságát
A retinol képes csökkenteni a pigmentfoltok láthatóságát is: és mivel elősegíti a melanin képződést, így képes megakadályozni az újabb foltok kialakulását.
Dr. Alexis Granite, a CeraVe bőrgyógyász tanácsadója szerint a retinol segít a sötét foltok kezelésében is, amelyek különösen gyakoriak a pattanások után. És hogy mivel képes ezt elérni? Nos, a sejtek forgalmának javításával és a pigment csökkentésével (melanin), termelésével és átvitelével a bőrön belül.
Retinol segítségével gyorsabban gyógyulnak a pattanások, gyulladások és a sebek
Mivel a retinol egy igen erőteljes antioxidánsként hat a bőrben, és emellett hámlasztó hatásával elősegíti a bőrsejtek természetes regenerációját, növekedését, így a pattanásokat és a különféle sebeket is gyorsabb gyógyulásra készteti. A sejt forgalom növelésével tehát a retinol segíthet csökkenteni az akne fellángolását, miközben minimalizálja az akne után maradó hegesedést.
“ Noha a kereskedelmi forgalomban kapható retinolos készítmények eredményei nem biztos, hogy olyan gyorsak vagy drámaiak, mint a vényköteles erősségű termékeké, a mellékhatások valószínűsége is kisebb - például a bőrirritáció vagy a hámlás. A retinol számos olyan dolgot tesz, ami a tiszta arcbőrhöz szükséges: serkenti a bőrsejtek cseréjét, eltávolítja az elhalt sejteket a bőr felszínéről, és csökkenti a gyulladást” – magyarázza Dr. Raafat Lakkis, a Dr. Kayle Esztétikai Klinika bőrgyógyásza.
4. És végül, de nem utolsósorban: a retinol kisimítja a ráncokat, feltölti a szarkalábakat, korrigálja az arckontúrt
Azáltal, hogy a retinol elősegíti, felgyorsítja a bőr hámlását, és mélyen behatol a bőr alsóbb rétegeibe, ahol serkenti a kollagén rostok és az elasztin rostok termelődését, vissza adja a bőrünk rugalmasabb, lágyabb struktúráját és kisimítja a ráncokat.
A retinol javítja a finom vonalak és a ráncok megjelenését azzal, hogy serkenti a bőr saját kollagén szintézisét.
A retinol eredményességét számos tudományos kísérlet, tanulmány is igazolja - de fontos a rendszeres, kitartó használat
Voltaképpen a retinol az egyetlen olyan kémiai hatóanyag, melynek a hatása bizonyított és elfogadott.
Természetesen a felsorolt jó tulajdonságait csakis rendszeres használat mellett észlelhetjük: a ráncok csökkenését 3-6 havi rendszeres használat után, de 12 hónap után lesz a legszembetűnőbb az eredmény.
Azonban nagyon fontos, hogy betartsunk pár alapszabályt a retinol helyes használatát illetően!
Pontosan azért, mert a retinol erőteljes hámlasztó hatással készteti a bőrsejteket folyamatos megújulásra, nem szabad ész nélkül használni, túl gyorsan bevezetni a rutinba, hiszen könnyen túlhámlaszthatjuk, s ezáltal érzékennyé tehetjük bőrünket.
Fokozatosan kell hozzászoktatni a bőrt: erre jó példa, ha bőrérzékenységtől függően, egy-két hétig csak heti kétszer, majd egy héten át minden másnap használjuk, és végül, ha már jól tolerálja a bőrünk, akkor így szép fokozatosan áttérhetünk a napi használatra.
Ne mulasszunk el napközben fényvédőzni is mellette, hiszen a hámlasztott bőr, a megújuló bőrsejtek nyilván érzékenyebbek az UV-fényre, és ha nem akarjuk hogy a végén visszájára forduljon az eddig elért pozitív eredmény, esetleg leégjen a bőrünk, akkor nagyon fontos egy jó fényvédő, mindig az adott évszaknak megfelelően: télen egy 25-30 faktor, nyáron pedig egy 50 faktorost is nyugodtan bevethetünk, különösen, ha többet tartózkodunk a szabadban.
Érdemes azt is tudni, hogy a retinol maga is egy fényérzékeny anyag, ezért a retinol tartalmú krémünket vagy szérumunkat sötét üvegcsében, lehetőleg fiókban, vagy a fürdőszoba szekrényben, napfénytől elzárva tároljuk.
Ha anti-ageing céllal kezdjük el használni, akkor 30 éves korunk alatt fölösleges elkezdeni, 30 fölött is akkor ha éppen nem vagyunk várandósok és nem is szoptatunk már - ugyanis a retinol és származékai magzatkárosodást okozhatnak.
Apropó: krém vagy szérum?
Ha retinolos terméket keresünk, akkor mindkettő - a krém és a szérum is - szuper választás, de más hatást várhatunk tőlük.
A retinolos szérum előnye, hogy mivel szérum, épp ezért többnyire koncentráltabban tartalmazza az adott hatóanyagot, míg a krémek többnyire több komponensből állnak, és csak az egyik alkotóelem a sok közül a retinol.
Azonban, a koktél szemléletet követve, egy jó retinolos arckrém számos jó és értékes vitamint, antioxidáns és hidratáló összetevőt is tartalmaz még a retinol hatóanyag mellett. Többek közt olyanokat is, amelyek segítik a retinol még hatékonyabb felszívódását, bejuttatását a bőrbe - ilyen például a jojoba olaj. Vagy olyanokat, amik abban segítenek bőrünknek, hogy kevésbé érezze meg a retinol esetleges irritáló hatását, és a hámlást - ilyen a retinol és a niacinamid remek párosa, de a retinol és a C-vitamin és remek párost alkotnak, ha megfelelő időben és mennyiségben alkalmazod őket!
Ha kiváncsi vagy, hogy mely hatóanyagok működnek még jól együtt a retinollal, ami még inkább elősegíti ennek a szuper összetevőnek a pozitív hatásait, és bőröd fiatalos, feszes, hidratált megjelenését - illetve mi az, amikkel inkább ne kombináld - , akkor tarts velünk legközelebb is!
Mi a véleményed?