Az ősz egy komoly felkészülés a hosszú, téli hónapokra: vitaminraktárunk feltöltése mellett hajunk és bőrünk állapotára is érdemes ilyenkor fokozott figyelmet fordítani. S míg a nyáron sokunknak elegendő volt egy kis hialuronsav, egy könnyed, géles hidratáló, addig ilyenkor ősszel, már fokozottabban rá kell kapcsolunk a bőrápolásra - ha feszes, ruganyos és irritációmentes bőrt szeretnénk a fűtésszezon idején is… 

Nem is sejtenénk, de amint őszre vált az idő, bőrünk sokszor már az első napokban képes megérezni ezt a változást, s néha bizony elég drasztikusan le is reagálja ezt. (Nem véletlen, hogy sokan az évszakváltásokkor észlelik magukon az erőteljes bőrszárazságot, ekcémás tüneteket.)

Hiába ugyanis a több réteg ruha, így is képes kifújni bennünket a szél, s szinte azonnal elkezdünk kiszáradni, „porlani” szinte. Fontos tehát legkésőbb októberben újragondolni az eddigi, nyári bőrápolási rutinunkat, s belevágni az ilyenkor megfelelő hidratálásba és táplálásba – melyre az angolnak egyetlen, találó megnevezése van, a „moisturizing”. 


Milyen hatással van az ősz a bőrünkre, és miért lesz szárazabb, érzékenyebb a hámrétegünk? 

Azért, mert a hideg levegő hatására összeszűkülnek az erek, vérkeringésünk is lelassul, s ez által csökkenni kezd bőrünk tápanyag ellátása. Faggyúmirigyeink termelődése is lelassul ilyenkorra, ennek eredményeképpen pedig bőrünk természetes zsírosodása csökken, így a bőr hamarabb kiszárad, felülete érdessé válik, feszül és esetleg viszket is. 

Ha ez velünk még nem történt meg, akkor is jobb elé menni a bajnak: minél előbb belevágunk az extra ápolásba, táplálásba, annál jobb – nem érdemes megvárni, míg nagyobb lesz a probléma, esetleg égő viszketést, extrém szárazságot, érzékenységet tapasztalunk. 

Nézzük, mik a legfontosabb bőrápolási teendőink ilyenkor ősszel!

1. Fogyasszunk több folyadékot!

Erre nem lehet elégszer felhívni a figyelmet: a napi, rendszeresen elosztott folyadékbevitel kiemelten fontos egészségünk megőrzésében, és bőrünk vízháztartása szempontjából. Lényeges azonban, hogy ne csak a folyadék mennyiségére, hanem annak minőségére is legyünk körültekintéssel: legjobb, ha tiszta víz (szűrt víz, forrásvíz esetleg szénsavmentes ásványvíz) kerül a poharunkba leggyakrabban. Egészségesek még a zöld teák, az ízesítetlen gyógy- és gyümölcs teák, a 100%-os préselésű gyümölcslevek is. Ám ez utóbbiakkal bánjunk inkább csínján, hiszen magas a cukortartalmuk, így ezeket inkább csak a reggeli, délelőtti órákban fogyasszuk.



2. Ügyeljünk a vitamindús, egészséges zsírsavakban gazdag étrendre!

A teljes értékű táplálkozás, a vitaminokban, fehérjékben, jó szénhidrátokban és jó zsírokban bővelkedő természetes étrend is nagy kulcs lehet a szép bőr, a szép haj megőrzésében. Különösen az őszi-téli hónapokban ügyeljünk nagyon a megfelelő zsírbevitelre is: Omega-3, Omega-6 zsírsavakkal, minél gyakoribb növényi olaj és halfélék, zöld leveles zöldségek, tojás fogyasztásával is sokat tehetünk bőrünk megfelelő víz – és zsírháztartásáért. Rendszeresen, de kisebb mértékben olajos magvak is kerüljenek a tányérunkra, pláne az őszi szezonban. 


3. Zuhanyzás vagy kádfürdő? Melyik a jobb ősszel illetve télen?

Mindig nagy dilemmát tud okozni, hogy fürödjünk-e vagy inkább zuhanyozzunk, melyik az egészségesebb, a kellemesebb testünknek és lelkünknek. Egy kellemes meleg fürdő mindenképpen jobban esik az őszi, hűvösebb időben, nem beszélve arról, hogy lelkileg-szellemileg is kellemesen ellazít, igazi én-időt élhetünk meg a kádban. Viszont általános tény, hogy a hidegebb évszakokban érdemesebb inkább zuhanyozni, mint hosszú időn át áztatni magunkat egy kád vízben. A meleg és szappanos (fürdőhabos) illetve fürdősós víz lemossa bőrünk természetes zsírrétegét, ami még inkább előidézheti a szárazságot. Persze, ha időnként beülünk a kádba, azzal sincs semmi gond: de ilyenkor használjunk inkább fürdőolajat, mely mélyen ápolja és hidratálja bőrünket. Ráadásul, a meleg víz és a pára megnyitja a pórusainkat, így még inkább be tud majd szívódni az értékes ápoló olaj. Nem véletlen, hogy sokan a heti kádfürdőre esküsznek, s ilyenkor tesznek fel a kádban pihengetve egy tápláló arcpakolást is, ami szintúgy hatékonyabb lehet ilyenkor.



4. Rendszeresen távolítsuk el bőrünkről az elhalt hámsejteket!

Ahhoz, hogy az értékes bőrápoló termékek még hatékonyabban fel tudjanak szívódni, illetve hogy elkerüljünk bőrszínünk fakóvá válását, és minél tovább megtarthassuk a nyári ragyogását, érdemes legalábbi heti két alkalommal hámlasztót is használnunk. Ehhez kérhetjük szakember segítségét, vagy hiteles forrásból az interneten is nagyon sok hasznos információt, forrást lehethetünk fel. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen hámlasztó az ideális számunkra. Ha még nem vagyunk ebben járatosak, akkor érdemes egy könnyedebb, mandulasavas hámlasztóval indítani, és utána folytatni az egyéb, tejsavas és gyümölcssavas hámlasztással esetleg azok kombinációjával.  



5. Válasszunk jó minőségű, tápláló-hidratáló krémeket külön testünkre és arcunkra

Nagyon fontos, hogy ősszel, illetve télen már nem a vizesebb, gélesebb állagot érdemes keresnünk a napi arckrémünk és testápolónk kiválasztásánál, hanem törekedjünk a „testesebb”, táplálóbb, természetes zsírokban, olajokban gazdag és zsíroldékony vitaminokkal dúsított, bőrtípusunknak megfelelő tápláló krémek használatára!

A bőr védőrétegének, a barrier károsodásának kivédésére tökéletesek a természetes növényi olajok, mint a jojoba olaj, a csipkebogyómag olaj, a ligetszépe-olaj, a shea vaj, vagy akár a méhviasz, illetve az ezeket tartalmazó készítmények. 

Mint például a díjnyertes svéd bőrápolási márka, a Barr Sweden multivitaminos arckrém, melyben többek között természetes aloe vera, shea vaj, antioxidáns vitaminok, illetve Omega-3 olajak is találhatók, méghozzá 100%-ban természetes, organikus, és minden káros anyagtól, kőolaj származékoktól és parfümtől mentes, higiénikus pumpás formulában. Akár önmagában, akár a márka igen népszerű, szintén természetes natúr terméke, a Titkos Erdők arcolaj együttes alkalmazásával szuper táplálást nyújtanak az őszi-téli idényben kiszáradásra hajlamos, feltöltődésre éhes bőrünknek. 


6. Ismerkedjünk meg a bőrápoló olajok áldásos hatásaival!

Nem kell aggódni, hogy ha zsíros vagy kombinált a bőrünk, hogy ugyan, minek is nekem egy arcolaj, ugyanis a 100%-ban természetes, natúr arcápoló olajok segítségével bőrünk hidratáltabb, feszesebb., egészségesebb lesz, sokkal jobban megőrzi fiatalos ragyogását. A hidegen sajtolt növényi olajok számtalan jótékony hatással rendelkeznek. Igazság szerint mindegyikről akár külön-külön is lehetne írni egy cikket, azonban most csak dióhájban annyit, hogy a legtöbb növényi olaj számos E-vitamint, A-vitamint, némelyik C- illetve D-vitamint is tartalmaz. Magas az omega-3 és omega-6 tartalmuk, a barrier erősítő, bőrnyugtató, gyulladásgátló tulajdonságokkal is rendelkeznek. Fontos, hogy a legtöbb növényi arcolaj nem komedogén (azaz, nem fogja eltömíteni a pórusainkat, hogy mitesszereket okozzon). Ha mégis ettől tartanánk, és bőrünk inkább a zsíros, mint a normál vagy száraz tartományba esik, akkor célszerű csak éjszakára, mondjuk minden másnap alkalmazni csak, akár oly módon, hogy mindössze 1-2 cseppet keverünk el a tenyerünkbe a kedvenc esti hidratálókrémünkben. Így biztosan nem lesz zsíros sem a bőrünk, sem a párnánk, s az értékes bőrápoló olajnak csakis a pozitívumait vesszük majd az észre reggel a tükörben: a finom, selymes bőrt, a rugalmas, fiatalos ragyogást…



7. És ha mindez nem lenne elég? Jöjjön egy kis extra belső táplálás kollagénnel, hialuronsavval, biotinnal – az optimális bőrműködésért…

A hialuronsav egy természetes, nagy molekulájú szénhidrát, melyet testünk saját is maga is előállít. Megtalálható valamennyi szövetünkben, ahol jelentős vízmegkötőként van jelen, a legnagyobb mennyiségben bőrszövetünk tartalmazza, de jelen van az izmokban, az ízületekben, és az izmokba is, ahol síkosító szerepe a legjelentősebb. Mivel bőrünkben 56%-ban van jelen, így nem csoda, hogy a legtöbb arckrémben, arcápoló szérumban, és még megannyi kozmetikumban megtaláljuk. 

A külső (pl. szérumos) táplálást azonban – főleg egy bizonyos kor után – érdemes kiegészítenünk a belső kiegészítéssel is, hogy minden fronton megadjuk bőrünk számára a megfelelő hidratálást és táplálást. Szedhetünk kollagént is folyékony vagy por formában is: mindkettő szuper választás, és jól is tesszük, hiszen a kollagént ráadásul csak belsőleg tudjuk hatékonyan kiegészíteni, bőrön át ugyanis nem képes felszívódni, a molekula mérete miatt. Szerencsére ma már kiváló hialuronsav és kollagén tartalmú étrendkiegészítők közül válogathatunk, még akár vegánként is meglelhetjük a számunkra ideális termékeket. 

Mindezt a sok jót még kiegészíthetjük biotinnal is, mely nem más, mint a B7 vitamin, nagyon sok élelmiszerünkben természetes formában is fellelhető, de étrendkiegészítő formájában is pótolhatjuk. A biotinról szintén köztudott, mennyire fontos szerepe van a bőr, a haj és a köröm egészséges állapotának fenntartásában. 

A legjobb, amit tehetünk, ha kívülről és belülről is biztosítjuk a megfelelő táplálást bőrünk számára, odafigyelünk a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék fogyasztására, és alvásra, illetve étrendünk is egészséges, vitamindús és kiegyensúlyozott. Ha pedig mindezt még megtámogatjuk a bőrünk számára hasznos étrendkiegészítőkkel is, akkor az egészséges, ragyogó bőr szinte garantált!