Legyél akár 20, akár 45 - biztosan ismered azt az érzést, amikor egy húzós hét után puffadt szemkörnyék, sötét karikák, és apró ráncok jelentek meg szinte a semmiből. Ezek a stressz jelei. Teljesítménykényszer a munkahelyeden, megfelelni akarás otthon is, az alváshiány és a túlhajszolt életmód pedig bizony meglátszik a tükörben. És ha a lassabb tempót sok esetben nem is, a tudatos bőrápolást beilleszthetjük mindennapi rutinunkba. Most erről lesz néhány szó… 

Bőrünk ragyogása a mindennapi igénybevétel hatására megfakul. A stressz lelassítja az emésztést, hatására pedig megemelkedik azon baktériumok száma, melyek a bélfal egészségéért felelnek. Ez a folyamat pedig gyulladások kialakítását eredményezi – a fellobbanó aknék, pattanások és a bőröd idő előtti öregedését mutató jelek formájában. A kortizol stresszhormon pedig a bőröd kollagénszintjét roncsolja. Ám szerencsére ezek mind olyan tünetek, melyeknek jelentős részét enyhíthetjük, ha odafigyelünk magunkra. 

Mind a relaxáció, a testi-lelki ellazulás sokat segíthet a tudatosság pedig minden téren jó hatással lesz ránk. 

A tudatos vásárlás mellett a tudatos bőrápolás is egyre többünknél fontos téma. Már régóta nem mindegy, mit is kenünk magunkra, mivel ápoljuk a bőrünket nap mint nap. De hogyan is vágj bele? 

1. Határozd meg bőrtípusodat, főbb bőrproblémádat! 

A tudatos bőrápolás első lépése azzal kezdődik, hogy meg tudd határozni bőrtípusodat, felismerve a főbb bőrproblémákat, melyekre tudatosan választod ki azokat a speciális hatóanyagokat, melyek célzott kezeléssel szolgálnak. Bőrtípusod a száraz-zsíros skálán való elhelyezkedését fogja jelenteni, s ez határozza majd meg, milyen típusú lemosót, ápolót és hidratálást, valamint éjszakai ápolást igényel a bőröd. A normál, száraz, zsíros illetve kombinált a négy legáltalánosabb bőrtípus, bőrprobléma alatt pedig olyan dolgokat értünk, mint pl. a pattanások, a bőrérzékenység, pirosság, gyulladások vagy a rozacea.


De ide tartozhat az anti-ageing is, a bőr öregedését megelőző megoldások is. Kezelhetsz egyre több bőrproblémát is, hiszen ma már a tudatos kozmetikumok korában, az extra hatóanyagok, krémek és szérumok egyedi és személyre szabott összeállításával mindenki saját magának is össze tudja állítani a megfelelő rutint. Ehhez persze nagyon fontos, hogy sokat olvass a témában, melyik hatóanyag, melyik gyógynövény esszencia mire jó, milyen bőrproblémát kezel, és milyen hatást tudsz vele elérni. 


2. Válassz minőségi alapanyagokból készült termékeket, termékcsaládokat!

A tudatos bőrápolás a környezetbarát, gondosan válogatott alapanyagoknál kezdődik. 

Az organikus, natúr és természetes alapanyagokból készült termékek olyan értékes összetevőket tartalmaznak, mint pl. az argánolaj, a shea vaj, és a különféle növényekből kivont gyógyító és építő esszenciák. 


Ezek a termékek – ha jól választunk márkát és családot – nem tartalmaznak bőrünkre káros összetevőket, mint pl. parabének, kőolajszármazékok, SLS (Sodium Lauryl Szulfát). Tiszta és értékes illóolajokban gazdagok, illatuk pedig nem tolakodó, mert nincsenek agyon parfümözve, amire egyébként is sokan érzékenyek. 

3. Természetesség – ez legyen a kulcs, ha a bőrödről van szó…

Hiszen az ember a természet része, így a mi szervezetünk is azokból az anyagokból tud épülni, ami környezetünkben megtalálható: fűben, fában, növényekben, termésekben.  Ezeket az alapanyagokat, hatóanyagokat a natúrkozmetikumok gyártói szintén természetes eljárással – sajtolással vagy préseléssel –vonják ki, hogy a kíméletes eljárásnak köszönhetően a lehető legtöbb vitamin, fehérje és ásványi anyag benne maradhasson majd a késztermékben. A gondosan válogatott, organikus összetevők azon túl, hogy gondoskodó ápolást nyújtanak, élményt, meghitt, minőségi énidőt is adnak számodra.


4. Superfood mizéria: a tányérod után a fürdőszobapolcodon is kapjanak helyet

Divatos kifejezés a superfood, magyarul szuperélelmiszerek, melyek a szakértők szerint bár nagyon gyorsan segítenek megszüntetni szervezetünk esetleges hiányállapotát. Az élelmiszerek folyamatos, állandó ötletforrással szolgálnak a kozmetikum gyártók számára, legyen szó textúráról, összetevőkről. A kozmetikai ipar már nagyon régóta alkalmaz növényi esszenciákat olajokat, gyümölcskivonatokat bőrápolási termékeik fejlesztése során, azonban a superfood trend megjelenése óta egyre több, eddig nem is hallott hatóanyaggal találkozhatunk. Acaibogyó, gránátalma, moringa, spirulina, Goji bogyó vagy a C-vitaminban extrán gazdag Camu-Camu – ezek a mikro-tápanyagokban rendkívül gazdag élelmiszerek olyan aminosavakkal és vitaminokkal látják el a bőrünket, melyek könnyebben be tudnak hatolni sejtjeink közé, feltöltve, szinte újjávarázsolva azokat, az eredmény pedig egészséges ragyogó bőrkép. 

Terméktippünk: 

A 2015-ben alapított svéd márka, a Barr Sweden organikus bőrápoló termékek között is megtalálhatjuk a Camu-Camu kis virágos növény termésének kivonatát tartalmazó arckrémet, mely gazdag bioflavonoidokban, fitonutriensekben, és számos más, alapvető tápanyagban. A Camu Camu több C vitamint tartalmaz, mint bármely más eddig ismert növény a földön, s ezáltal igen erős antioxidáns hatású. Használatával csökkentheted az öregedés jeleit, visszaállíthatod bőröd fiatalos ragyogását, megelőzve a ráncképződést, kiküszöbölve a nap okozta barnás foltokat, és egyéb károsodásokat.

5. Vásárlás és termékválasztás közben gondolj a környezetedre is!

Mivel a környezetvédelem és a tudatos bőrápolás szorosan összekapcsolódik, a termékek csomagolása környezetkímélő, környezetbarát feldolgozással készült, újrahasznosítható alapanyagokból.


Ha szereted az állatokat, akkor bizonyára az is fontos számodra, hogy az általad használt termékek állatkísérlet-mentesen, szinte 100%-ig természetes alapanyagokból készüljenek, a zöld kémia alapelveit figyelembe véve…