Aki nap mint küzd a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral – akár felnőttként, akár gyermeke viselkedésében észlelhetők vagy már diagnosztizáltak is a tünetek, nyilván minden lehetséges alternatívát kipróbál. Ez a problémakör genetikailag is meghatározott, tünetei nem gyógyíthatók, de karbantarthatók - erre általában a viselkedésterápia és a gyógyszeres kezelés kombinációját alkalmazzák. De mi van, ha ódzkodunk a gyógyszerektől? Léteznek-e természetes megoldások, alternatívák, amik legalább egy kicsit enyhíteni tudják a tüneteket? Most ezt a kérdést igyekszünk kicsit körüljárni – egy rövid bevezető után kizárólag az étrendkiegészítők, azaz a vitaminok, ásványi anyagok és gyógynövények szemszögéből. 

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar, röviden az ADHD a 4-17 éves gyerekek körülbelül 10%-át érinti, a legtöbb esetben kisiskolás korban derül fény a problémákra, bár már egyes tünetek jellegzetesen felismerhetők 3 éves kor körül is. 

Sokan pedig akkor eszmélnek rá felnőttfejjel, hogy hoppá, hát velem is ugyanez van, hasonlóak voltak és a felnőtt életre levetítve még ma is hasonlóak a tüneteim. Néha összekeverek, elfelejtek, elhagyok dolgokat, nem tudom rendesen szervezni a feladataimat, beosztani az időmet, egyszerűen elúszom… Ha rosszabb passzban vagyok, szétesem, nem tudom tartani a határidőket, elkések mindenhonnan, mert túlszervezem magam. Sokszor képtelen vagyok odafigyelni koncentrálni egy feladatra, befejezni a dolgaimat, van, hogy csak belekapok ebbe is, abba is, aztán félbemarad, halogatom. 

Sokunknál persze a stressz, vagy egy-egy nehezebb életszakasz is generálhat ezekhez hasonló problémákat, ám ha a tünetek tartósan fennállnak, régóta ismertek, akár már gyerekkorban kezdődtek ehhez hasonló problémák az iskolában, a tanulásnál, akkor érdemes felkeresni egy szakembert, hiszen mind a magánéletünkben, mind a munkánkban, társas kapcsolatainkban, tanulmányi előmenetelünkben sokkal eredményesebbek lehetünk, jobb lehet az életminőség.


Ezek a problémák azonban sok esetben kezeletlenül maradtak, a korábbi évtizedekben jóval kevesebb figyelmet szenteltek neki mind a szakemberek, mind a média és ezáltal a lakosság körében sem volt ennyire ismert, mint napjainkban.  

Ám amikor gyermekénél észreveszik a problémát nagyon sok felnőtt ismer magára: a felnőttkori ADHD a hazai lakosság 2,5 százalékát érinti, azonban nem minden érintett kerül kapcsolatba az ellátórendszerrel. Mivel nem betegségként, hanem egy, az idegrendszer működésének zavaraként említik, ezért sokan nem is gyógyíttatják magukat, habár többféle terápia létezik ma már a tünetek enyhítésére, súlyosabb esetekben pedig a pszichiátriai gyógyszeres kezelés is lehet opció.

Van, aki ezt nem is szeretné megtenni, nem szeretne bekerülni a rendszerbe, vagy csak ódzkodik a gyógyszeres kezeléstől, és inkább igyekszik saját maga, tudatos életvitellel, rendszeres étkezéssel, sporttal, fokozott odafigyeléssel, listaírással, önmaga által mért időre, órára történő feladatvégzéssel stb. korrigálni a figyelemzavar okozta hiányosságokat. 

Természetesen a mozgás (a szabadban végzett séta, kirándulás, kocogás) a jóga és a légzőgyakorlatok mind nagyon jótékony hatásúak. Olyan ajánlásokat is olvasni, hogy a napi félóra közepes intenzitású mozgás az ajánlott és az elegendő, mert az már dopamint szabadít fel a szervezetben, ami jótékony hatással van a hangulatra és a memóriára – viszont nem pörget túl, mint az ennél hosszabb, vagy jóval intenzívebb testmozgások.




Jól tesszük, ha az étrend tekintetében is tudatosak vagyunk: néhány ADHD-s gyermek esetében extrém érzékenység léphet fel az élelmiszeripari színezőanyagokkal és tartósítószerekkel szemben, a PharmaOnline forrása szerint. Tehát, érdemes mindenekelőtt kerülni a feldolgozott élelmiszereket, csomagolt csipszeket, édes és sós rágcsálnivalót, a cukrozott, szénsavas üdítőket, a feldolgozott húskészítményeket, a gyorséttermi ételeket. Vagyis, a rendszeres étkezés, a minél tisztább, természetesebb ételek fogyasztására kell törekedni. Egy egészséges, változatos étrend kialakítása legyen a cél, sok zöldséget, friss gyümölcsöt, magvakat, soványt húst, és omega3-ban gazdag halféléket érdemes beépíteni az étrendbe - akár gyerek, akár felnőtt tüneteket szeretnénk mérsékelni.

Ami az étrendkiegészítőket illeti, szerencsére a mai piac és a tudomány nagyon sok jó lehetőséget kínál. A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (azaz az ADHD) kezelésénél a PharmaOnline felmérése szerinti a többszörösen telítetlen zsírsavak, a melatonin, valamint a D-vitamint, vasat és cinket tartalmazó készítmények kedvező hatásása igazolható (gyógyszeres kezelés mellett), amit több tanulmány is alátámaszt.

Nézzük most meg röviden tehát, mely anyagok segíthetnek, mint alternatív, természetes lehetőségek az ADHD-tüneteken. 

1. Többszörösen telítetlen zsírsavak

A többszörösen telítetlen zsírsavak – mint pl. az eikozapentaténsav vagy a dokozahexaénsav – a viselkedési zavarok és a beszédproblémák javítására lehetnek kedvező hatással.

Az omega3 zsírsavak közé tartozik még a szintén nagyon értékes linolénsav is, mely nem csak gyulladáscsökkentő és immunerősítő hatásáról ismert, hanem támogatja a hormontermelést, és az agyi funkciókat. Fő forrása pedig a növényi eredetű, nagyon értékes lenmagolaj, melyet szintén tudunk ma már szedni lenmagolaj kapszula formájában.

Ezek az ember táplálkozásában mindig is jelenlévő, de az utóbbi évtizedekben felismert értékes zsírsavak biológia szerepüknek köszönhetően egyre ismertebbek és népszerűbbek, egyre több étrendkiegészítőben megtalálhatjuk. 

Ha nem szeretjük a halakat, a szóját,  vagy tartunk a különböző tengeri szennyeződésektől, akkor ma már jobbnál jobb Omega3 készítményeket találunk. Azon túl, hogy mérséklik a kolerszterinszintet, elősegítik a zsírok szállítását, részt vesznek az idegrendszer és a sejthártyák felépítésében is – ennek köszönhetően tudnak javítani az agyi és a neurológiai funkciókon. A kutatók véleménye szerint az omega-3 zsírsavak serkentik a gondolkodásért és értelmi képességekért felelős agyi területek működését, ami a koncentrációs készség javulását is elősegíti. Egy 2017-es kutatás szerint 16 ADHD-s gyerekből 13-nál hozott javulást ez a kiegészítő: jobban tudtak figyelni, jobb lett a rövidtávú memóriájuk, csökkent a mozgékonyságuk, összeszedettebbek lettek. 

2. Melatonin

A Melatonin egy hormon, melyet a tobozmirigy termel. Sötétség hatására, éjszaka vagy az esti órákban termelődik, a fény pedig kioltja, gyengíti a termelődését – ezzel szabályozva szervezetünk alvás-ébrenlét periódusait. Szervezetünk öngyógyító képességét, hőháztartását, immunrendszerünk működését is befolyásolja, épp ezért, ha felborul szervezetünk cirkadián ritmusa, akkor sok minden borulhat vele együtt. Alvászavarok esetén épp ezért szokták javasolni, idősebbeknek, vagy alvásgondokkal küzdő felnőtteknek is az enyhe dózisú melatonin bevitelt, mely javítja az alvásminőséget, és az elalvás-átalvás nehézségeit. Márpedig, ha kipihenten ébredünk, akkor minden könnyebben megy, és fejben is jobban ott tudunk lenni, ahol kell. Ez a vegyület tehát az ADHD-val sok esetben együtt járó alvászavarokra lehet kedvező hatással. 

3. Vas

Különösképp akkor, ha a táplálékkal nem jut elegendő a szervezetbe, a vasat, illetve cinket tartalmazó kiegészítők enyhíthetik az ADHD-tüneteit. 

Mivel a vas a vér vörös színét biztosító hemogobin egyik alkotóeleme, így az oxigénnek az egyes sejtekhez történő eljuttatásában segédkezik. Kutatások szerint az ajánlott napi bevitel rendszeres fogyasztása javítja a tanulási eredményeket, a kimerültségből eredő fáradtság érzését. A vegetáriánusok és vegán életmódot folytatók számára pedig különösen elengedhetetlen a vaspótlás, a megfelelő mennyiségű kiegészítés. 

4. Cink

A cink egy létfontosságú elem az agy megfelelő működéséhez. Kutatások igazolják itt is, hogy ADHD-s gyerekek esetében jótékony hatást, nagyobb összeszedettséget tapasztaltak a cink kiegészítés következtében, ám fontos tudni, hogy az egészségesen fejlődött idegrendszerű gyerekeknek is lehetnek hasonló tüneteik, ha kevés a cink a szervezetükben. 

5. D-vitamin

Számos kutatás szerint van összefüggés a D-vitamin hiánya és az idegrendszeri fejlődési rendellenességek között. 

A kutatások alapján összegezték, hogy jelentős javulást tapasztaltak azon ADHD-s gyerekek állapotában, akik D-vitamin pótlást, kiegészítést kaptak. 

6. B-vitamin

A szellemi fáradság megelőzéséére továbbá egy jól összeállított B-vitamin komplex készítmény is segítségünkre lehet: A B5 vitamin segíti a mentális teljesítményünk fenntartását, a B6 vitamin csökkenti a fáradtságot, kimerültséget, míg a B12 hatékonyan támogatja az idegrendszer megfelelő működését. 

7. Magnézium

A szinte már „népbetegségnek” mondható magnéziumhiány a WHO adatai szerint a világ lakosságának kétharmadát érinti. Pedig a magnézium kiemelt fontosságú az agy működéséhez, hiánya pedig nem csak izomgörcsöket, de mentális zavart, figyelemzavart és ingerlékenységet okozhat. Pótlásával csökkenthetjük ezeket a tüneteket az ADHD zavarokkal küzdők esetében is, ám oda kell figyelni, mivel a túladagolása hányingert, hasmenést okozhat.

8. Ginseng

Egy 2016-os kutatás szerint a ginseng mérsékelheti a hiperaktivitás, valamint a figyelemzavar tüneteit. A ginseng javítja a keringést, jelentős hatással van a neuroendokrin működésre, javítja a tanulási képességeket, a memóriát, az érzékszervi-motoros teljesítményt és a kognitív feldolgozás képességét. 

9. Ginko Biloba

A Ginko Biloba (páfrányfenyő) kiváló hatással van a figyelemre, az észlelésre, az emlékezésre és a memóriára. Mindemellett nyugtató hatással van az agyra, csökkenti a szorongást, elősegíti a pihentető alvást, és serkenti a növekedésért felelős hormonokat. 

10. Piknogenol

A francia tengerparti fenyőkéreg kivonatából kinyert piknogenol segítheti a vizuális-motoros koordinációt, így vele a hiperaktivitás leküzdésében érhetünk el eredményeket. 

11. Zöld tea

A zöld tea is hatásosan javítja a memóriát, a koncentrációt, és nagyobb szellemi teljesítményre sarkall, valamint az alvás minőségét, a stresszel való megküzdést is pozitívan befolyásolja. Az L-Theanin névre hallgató vegyület, mely a zöld tea fő hatóanyaga, növeli ugyanis a dopamin és a GABA szintjét az agyban, aminek köszönhetően csökken a szorongás, és javul a koncentrációs képesség.

Természetesen, mielőtt bármilyen kiegészítés alkalmazását elkezdenénk – különösképp, ha gyógyszeres kezelés alatt állunk – előtte minden esetben konzultáljunk kezelőorvosunkkal!


A cikk forrásai az alábbiak voltak:

PharmaOnline
medicalonline.hu
Webbeteg
gyerekkelvagyunk.hu
https://semmelweis.hu/hirek/2019/06/26/gyakoribbak-a-munkahelyi-es-parkapcsolati-problemak-az-adhd-val-kuzdo-felnottek-koreben/
Amanda Ursell: Vitaminok&Ásványi anyagok kézikönyve