Szervezetünk védekező rendszere természetesen mindig nagyon fontos, de most, a jelenlegi helyzetünkben még nagyobb hangsúlyt, figyelmet kap. Hogyan turbózhatnánk fel még immunrendszerünket vitaminokkal? Mely étrend-kiegészítőket érdemes pótolnunk, hogy még védettebbek legyünk a vírusokkal, fertőzésekkel szemben? Mutatjuk a leghatékonyabb immunerősítő vitaminokat, ásványi anyagokat!

Immunrendszerünk legfőbb funkciója, hogy megvédje szervezetünket a bekerülő kórokozóktól. Ilyenek a különböző baktériumok és vírusok. Feladata továbbá, hogy megszabaduljon a testünkben keletkező káros sejtektől. Azaz: megkülönböztesse a „saját” sejteket az „idegen” anyagoktól, s ezeket az idegen testeket megsemmisítse, s kivédje a támadásukat.


Ezért nagyon lényeges, hogy kelőképpen megtámogassuk immunrendszerünk hatékonyságát.

Ezt megtehetjük egészséges, kiegyensúlyozott, vitamindús táplálkozással is, nagyon lényeges még a bélflóra egészségének fenntartása. 

Azonban most, amikor mindannyian még inkább ki vagyunk téve a ránk leselkedő vírusoknak, érdemes felvennünk a harcot némi plusztámogatással, kiegészítéssel – és ebben lesznek nagy segítségünkre a speciális táplálékkiegészítők. 

De milyen vitaminokat szedjünk pluszban, amivel a leghatékonyabban támogathatjuk az immunrendszer működését? 

A legfontosabb immunerősítő vitaminok közé tartozik többek közt a legtöbbünk által jól ismert és alkalmazott C-vitamin, a cink, a D3 vitamin, az E-vitamin illetve az ő felszívódásukat segítő szelén is. De nagyon hatékony immunerősítő még az E-vitamin, illetve a B-vitaminok csoportja, mely még a stressz oldásban, a stressz megelőzésében és a bélflóra egyensúlyában is szerepet játszik. Nézzük most meg az egyes vitaminokat kicsit részletesebben!


D3-vitamin – csontjaink, ínyünk védelmén túl: a fokozottabb immunitásért

Több kutatás is azt mutatja, hogy a D3-vitamin hiánya és a fertőzésekkel szembeni fokozott autoimmunitás között összefüggés van! Ez a vitamin a bőrünk alatt termelődik és raktározódik a napfény hatására, azonban megfelelő, D-vitaminban gazdag étrenddel, valamint hatékony jó felszívódású étrendkiegészítőkkel is biztosíthatjuk a bevitelét és a hasznosulását.  

Amellett, hogy eddig a várandós kismamák, a gyermekek csontozatának fejlődésénél, valamint olyan betegségek megelőzésében gondoltunk rá, mint a csontritkulás, az angolkór, a különböző fogágy-betegségek vagy a pikkelysömör – ma már az egyik elsők közt említendő immunerősítőként is hozzá fordulunk.

Az újabb vírus-kutatások kimutatták, hogy aki D-vitaminhiányban szenved, annál nagyobb a kockázata a különböző vírusokkal való megfertőződés esélyének, mint aki alacsony D-vitamin szinttel rendelkezik. Megfázás, vagy influenza esetén, valamint a szervezetünkben lévő vírusok, gyulladások esetén tehát kiemelten felhívják a figyelmünket a megfelelő D-vitamin bevitelre, ami felnőttek esetében 2000-4000 NE (nemzetközi egység), gyermekeknél pedig 1000-1500 NE – természetesen életkortól, testtömegtől is függően. 

A D-vitamint elsősorban gyerekeknél lehet túladagolni, ezért az ő étrendkiegészítésük esetében konzultáljunk orvossal, gyógyszerésszel vagy védőnővel – illetve válasszunk speciálisan nekik való, az ő szervezetük tápanyag-igénye szerint összeállított, jól adagolható gyerek-vitamin készítményeket. 


C-vitamin – a sejtvédő, és gyulladáscsökkentő

A kiegyensúlyozott, folyamatos C-vitamin ellátottságunk hozzájárul immunrendszerünk optimális működéséhez. Amint a vírusok elérik a nyálkahártyát, a C-vitamin több szinten is aktivizálódik: segíti egyrészt a szervezetünk antioxidánsainak regenerációját, de ami még ennél is fontosabb, segíti a fehérvérsejt képződést, melyek hozzátapadva a szabadgyökökhöz, semlegesítik ezeket. Tehát, a C-vitamin jelentősen hozzájárul az oxidatív stressz szint csökkentéséhez. Ugyanakkor a gyulladáscsökkentő hatása miatt is nagyon szeretjük (pláne egy komolyabb megfázás, torokgyulladás, nátha, tüdőgyulladás, vagy ha bármilyen más gyulladás van a szervezetben). Ugyanis a leukociták a gyulladás ellen küzdő fehérvérsejtek – melyeknek működéséhez szintúgy C-vitaminra van szükségük. Ezért, ha gyulladás ellen küzdünk, vagy egy komolyabb vírusokkal teli szezonban, időszakban vagyunk, akkor a bőséges, nagyobb dózisú C-vitamin fogyasztása erősen ajánlott. (Ez legalább 1000 mg, de akár 2000 mg vagy ennél több is lehet, lehetőleg elosztva a nap folyamán). 


Cink – mely segít meggátolni a vírusok megtapadását az orrnyálkahártyán

Megfázás, nátha, vírusos betegségek idején ajánlott épp a fentiek miatt cinkkel is kiegészíteni étrendünket. Azok körében, akik cink tartalmú étrendkiegészítőt is fogyasztottak pluszban, kevesebb megfázást tapasztaltak, és azok időtartama, lefolyása is rövidebb, gyorsabb volt. A cink ugyanis segít meggátolni a vírusok megtapadását az orrnyálkahártyán, illetve azok szaporodását, növekedését is meggátolja. (Megfázáskor, nátha esetén kifejezetten nagy segítségünkre van abban, hogy orrunk nyálkahártyája ne duzzadjon meg túlságosan, és könnyebb maradhasson a légzés.) 

Továbbá, ő is gyulladáscsökkentő még, ahogyan a C-vitamin is: jelenléte szükséges az immunrendszer működéshez és a sebgyógyuláshoz, azon túl pedig nélkülözhetetlen a kisgyermekek növekedéséhez és az egészséges spermiumok termelődéséhez. 


E-vitamin – az egyik legjobb antioxidáns, szabadgyök-fogó

Az E-vitamint tartalmazó kiegészítők is erősítik immunrendszerünket, ez által véd a fertőzésektől, sőt megfelelően adagolva az E-vitamin, mint kiváló sejtvédő - segíthet többek között a tüdő – és a méhnyakrák kifejlődését megelőzni. 

Mint az egyik leghatékonyabb antioxidáns, az E-vitamin nagyban hozzájárul ugyanis a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez, de szerepe létfontosságú a sport utáni regenerálódásban is, valamint öregedésgátló hatása is ismert: különösen fontos szerepet játszik a sejtfalak jó állapotának megtartásában, valamint a bőr, az idegek, az izmok, a vörösvérsejtek, a vérkeringés és a szívműködés egészségének megőrzésében. Amit fontos tudnunk: az E-vitamin jelenlétében nagyobb hatásfokkal dolgozik a bőrvédő A-vitamin is, ám mivel más, zsírban oldódó vitaminokkal ellentétben, a szervezetben csak rövid ideg raktározódik, így a pótlása mindenképpen szükséges!

Az E-vitamin mellé érdemes szednünk még szelént is, mert ez a nyomelem fokozza az E-vitamin hasznosulását a szervezetben. 


Szelén – az antioxidáns nyomelem: segíti a vitaminok hasznosulását, valamint kiszűri a mérgező anyagokat

A szelén amellett, hogy elősegíti az immunerősítő, antioxidáns vitaminok (A, C, E) felszívódását, és ezáltal hatékonyabbá teszi a hasznosulásukat, képes megkötni a mérgező anyagokat, nyomelemeket (pl. a higany vagy az arzén) a testünkben. Antioxidáns nyomelem, mely a rendszer részeként védelmezi a szervezet a káros szabadgyökök elszaporodásával szemben, ami rosszabb esetben szívinfarktushoz, illetve rákos elváltozásokhoz is vezethet. A szelén jótékony hatással van a szívünkre, mert az artériákat is megszabadítja a káros szabadgyököktől, csökkenti a zsírlerakódások lehetőségét, melyek elzárhatják az artériát.  

Immunrendszerünk erősítésekor is bátran gondolhatunk rá: ugyanis az alacsony szelénbevitel kiszolgáltatottá teszi szervezetünket az amúgy ártalmatlan vírusokkal szemben. A szelén tartalmú étrendkiegészítők alkalmazásával serkenthetjük az immunrendszerünk működését, így az hatékonyabban veheti fel a harcot a fertőzésekkel szemben. 

Ha cikkünk elolvasása után úgy döntesz, hogy teljes értékű táplálkozásodat szeretnéd tehát kiegészíteni a leghatásosabb immunerősítő vitaminokkal, nyomelemekkel, akkor a Swedish Nutra C+ D3 + Cink folyékony vitamin koncentrátumot ajánljuk számodra jó szívvel, mely a három leghatékonyabb vitamint és nyomelemet tartalmazza egy kellemes, folyékony, hatékony felszívódású formulában, immunrendszered erősítéséhez, de tulajdonképpen bármelyik multivitaminunk rem ek kiegészítésként tud szolgálni a mindennapokban. 

Fontos még megemlítenünk, hogy ma már elérkeztünk az „okos vitaminkészítmények” korába, ami azt jelenti, hogy a vitaminkúrádat korra, nemre, aktivitásra nézve is személyre szabhatod: 

Az idősödő férfiaknak, illetve az idősödő hölgyeknek is más védelemre lesz szükségük, mint az aktív korú, sportoló vagy nem sportoló hölgyeknek-uraknak – és ugyanígy a gyermekek szervezete is más vitamin – és nyomelem kombinációt, mennyiséget igényel.


Az ő számukra érdemes egy kifejezetten rájuk pozícionált, kellemes gyümölcs ízű, mindenféle adalékanyagoktól mentes, folyékony formulájú, könnyen adagolható megoldásban gondolkodni, melyről itt olvashatsz, és meg is rendelheted.